Rendezvények

Nemzetközi fesztivál

Egy előadóművészeti intézménynél rendeztünk nemzetközi fesztivált. Az eseményre a szakma nagy nevű képviselőit hívtuk meg. A szervezés már nagyon korán elkezdődött. A tervezés során a vendégek, a nemzetközi zsűri elszállásolásra is figyelni kellett, és díszvacsorával is készültünk. Megrendeltük a díjakat, ajándéktárgyakat, logózott dossziékat és különböző marketing szóróanyagokat is készítettünk, és a kapcsolódó nyomtatott újságot és szóróanyagokat is párhuzamosan gyárttattuk. Épület előtti előadásokat is szerveztünk – a fesztiválelőadásokon felül. Sajtótájékoztató és konferencia előzte meg az eseményt.

Hazai fesztiválok

Intézményi érintettség okán a Múzeumok Őszi Fesztiváljának kommunikációjának felügyeletét én intéztem. Jól felépített szisztéma alapján dolgoztunk. Olyan sikeres csapatunk volt, hogy 70 százalékkal több médiamegjelenést generáltunk az előző évihez képest. Más munkahelyemen később intézményi szervezője voltam a fesztiválnak. Ugyanígy volt ez a Múzeumok Éjszakája kapcsán, vagy a VéNégy Fesztiválnál is.

Országos rendezvénysorozat

Egy EFOP-projekt keretein belül volt szerencsém elindítani egy azóta hagyománnyá vált országos rendezvénysorozatot. A legelső esemény megszervezésénél még igencsak ki kellett dolgozni a szükséges feltételeket: arculat, honlap, szerkeszthető plakáttervek, kommunikáció, marketing, adatok kezelése – mind-mind előttünk álló feladat volt. A rendezvénysorozatról szóló beszámolóm ide kattintva olvasható. A második évtől már volt mire támaszkodnunk.

Falunap

Egy kisváros háromnapos rendezvénysorozatot rendez évről évre. A rendezvényt én „falunapként” aposztrofálom. Egyik évben önkéntesen részt vettem a szervezésében. Segítettem egyes programpontokban, beszerveztem előadót, és én szerveztem a kommunikációt, mert nem volt gazdája, a szervezők nem tartották fontosnak. Az esemény beharangozásaként az előadókkal készítettem cikkeket, és hívtam fel a figyelmet az eseményre. Az írásokat a környékbeli települések hírportáljai is átvették. Akkora hírverést kapott a környéken az esemény, hogy példátlan módon csurig volt a településszéli focipálya emberekkel.

Ünnepi gyerekrendezvények

Egy előadóművészeti intézmény rendszeresen külön programokkal készült gyereknapra, húsvétra vagy május elsejére. Ilyenkor meg kellett szervezni, mi legyen a program, kik lesznek a megvalósítók, mit adunk a szerencsekerék forgatásakor ajándékba, milyen állatsimogatót hozunk létre stb. Egy kereskedelmi cégnél megszerveztem a télapó ünnepséget az ajándékozással együtt. Egy kulturális intézményben az volt a szokás, hogy ünnepi nagyrendezvények alkalmával minden dolgozót bevontak a programok megvalósításába. Itt a szervezéstől kezdve konkrétan a gyerekek animálásáig mindenben részt vettem.

Konferenciák

Több intézménynél szerveztem több napos nemzetközi konferenciát. Gondolni kellett az elszállásolásra, az étkeztetésre, de még a repülővel érkezők, helyismerettel nem rendelkezők helyszínre szállítására is, és tolmácskészülékeket is alkalmaztunk. Felkérők küldése, programösszeállítás, meghívók készítése, sajtótájékoztató szervezése, helyszín, étkezés, staff kijelölése, tájékoztatók összeállítása, kommunikáció – összetett feladat!

Vevőtalálkozók

Egy kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó cégnél évente két alkalommal rendeztünk vevőtalálkozókat. Ezeken az összejöveteleken a boltvezetők találkozhattak a beszállítókkal, és kedvezményes áron vásárolhatták meg a bemutatott termékeket. Este vacsorával, műsorral, táncos mulatozással záródott az esemény.

Sajtótájékoztatók

Az előadóművészeti intézményekben főként műsorokhoz kapcsolódó sajtótájékoztatókat tartottunk, de karitatív vagy más egyéb projekt keretén belül is szerveztünk már sajtóeseményt. Az EFOP-projektben az országos rendezvénysorozat indítása kapcsán volt sajtótájékoztatónk, oktatási intézményben pedig burkoltan a beiskolázási kampányhoz igazítottuk a témát.

Szakmai napok

Havi rendszerességgel tartottunk egész napos szakmai napokat egy kulturális intézményben. A rendezvényt catering szolgáltatással szerveztük meg, átlagosan 100 fő vett részt ezeken. A köszöntők után szakmai beszámolók következtek, ahol minden szervezeti egység vezetője – így én is – beszámolt arról, mivel foglalkoztak az elmúlt időszakban, hol tartunk most, milyen eredményeket értünk el, mik a következő célok.

Workshopok

Negyedévente workshopokat szerveztünk az egyik kulturális intézményben. Főként a tevékenységünkhöz kapcsolódó jó gyakorlatok voltak terítéken. Csoportokban folyt a munka, csapatépítésre is kiváló volt a feladat. A szervezést az én részlegem intézte.

Csapatépítők

Egy kereskedelmi láncnál kétnapos csapatépítő programot szerveztünk szállással, étkezéssel, utazással együtt. Egy kulturális intézménynél a park rendbetétele volt minden tavasszal a jó hangulatú, közös program. Itt még farsangi bált is rendeztünk, és nagyobb ünnepek alkalmával rendszeres volt a közös, vidám, foglalkoztató program.

Premier előadások

Egy marketingesnek a premier előadás előtt rengeteg a dolga. VIP-listák frissítése, meghívók elkészítése, gyártása (nyomdában!) kiküldése emailen és postán is. Visszajelzések bevárása, ülésrend elkészítése, ki hol kapjon helyet. Végül catering, pezsgővel.

Kiállításmegnyitók

A kiemeltebb kiállításokhoz kapcsolódóan a beszédek mellett zenei aláfestés is elhangzik a megnyitón, és cateringszolgáltatást is igénybe vesz a kulturális intézmény.

Könyvbemutatók

Több kulturális intézményben szerveztünk könyvbemutatókat. Volt, ahol egész ünnepi estet szerveztünk a rendezvény köré műsorral. Máshol kis szakmai konferenciát valósítottunk meg a bemutatón, és volt, ahol csak egy pogácsás-ásványvizes beszélgetés zajlott szűk körben.