Piackutatás
Egy esküvőszervezéssel, lány- és legénybúcsú szervezésével foglalkozó hazai cégnek kerestünk piaci lehetőséget Franciaországban. A cég itthon Budapesten és három megyeszékhelyen működik, szeretett volna terjeszkedni. Vonzónak találta a francia piacot. Megkért, hogy készítsünk komplex társadalmi-gazdasági-piaci elemzést, hogy eldönthesse, megfelel-e az elképzeléseinek az ottani környezet.
Egy hazai, különleges készítményekkel foglalkozó pékség felkért, hogy mérjük fel, hol érdemes Budapesten megnyitnia második üzletét, illetve melyik vidéki nagyvárosban hol lenne érdemes plusz üzleteket nyitnia. Komplett marketingkommunikációs terv elkészítését is kérte csatolni a javaslatainkhoz.
Kérdőíves felmérést készítettem egy nyári, vízi szórakoztatási szolgáltatást nyújtó létesítmény kapcsán. A látogatók demográfiai adatain túl anyagi helyzetüket is vizsgáltam, illetve ehhez kapcsolódóan a park területére vonatkozó fogyasztási szokásaikat.
Italfogyasztási szokások felmérését valósítottam meg szekunderkutatás formájában. A cél az volt, hogy feltérképezzem, hogyan lehetne lendíteni egy kis manufaktúra forgalmán. Mélyinterjúk készítésére és versenytárselemzésre is szükség volt.
Szabadidő-felhasználási felmérés
Diákokkal készítettem kérdőíves felmérést, amelyben azt vizsgáltam, mennyi szabadidejük van, és mivel töltik azt. Az eredmények megmutatták, mennyi időt töltenek utazással vagy tanulással a gyerekek, illetve mennyi időt töltenek a családjuk körében, közös programokkal. Összehasonlítottam a különböző iskolákban kapott eredményeket.
Értékválasztás-vizsgálat
Azt vizsgáltam, hogy a fiatalok kit tekintenek példaképüknek. Kiderült, hogy azok a tinédzserek, akik a családból választanak példaképet, sok időt töltenek a családjukkal. Azok, akik a média világából választanak, rengeteget tévéznek.
Elégedettségi felmérések
Rendezvények, konferenciák, országos rendezvénysorozat után készítettünk elégedettségi felméréseket. A megvalósítás kapcsán voltunk kíváncsiak arra, hogyan érezte magát a résztvevő, vagy országos rendezvénysorozat esetében milyen meglátásai, tapasztalatai vannak a szervező intézménynek. A beérkezett adatokat kiértékeltük, és a következő rendezvény szervezésénél már igyekeztünk figyelembe venni az észrevételeket.