A sor végén vagy az elején?

A kreatívok elkészítésénél figyelni kell a szövegek sorvégi tördelésére. Amikor a grafikai programba befolyatjuk a szöveget, a program aszerint rendezi el a szavakat egy-egy sorban, ahogyan elférnek. A készítőnek kell gondot fordítania arra, hogy a névelő és a gondolatjel a követkekző sorba kerüljön.

Ha egy bekezdésen belül szeretnénk új sorban folytatni az írást, a SHIFT+ENTER billentyűkombináció segítségével „letörjük” a sort.

Szabályok:

Névelők (a, az)

A sor végére kerülő névelőket mindig letörjük a következő sorba. A névelő onnan kapta a nevét, hogy a névszó előtt áll: név + elő. Kiadványszerkesztésnél, kreatívtervezésnél ügyelni kell arra, hogy a névelő ne álljon egymagában a sor végén, hanem a névszó mellé kerüljön át a következő sorba.

Gondolatjel (–)

A gondolatjel (–) nem azonos a feleakkora kötőjellel (-)! A gondolatjelet hosszú kötőjelnek is szoktuk nevezni, a kódja pedig ALT+0150. Előtte szóköz áll, utána pedig szóköz vagy írásjel (vessző, pontosvessző) is állhat. Amikor a gondolatjel előtt és után is szóköz áll, a gondolatjelet letörjük a következő sorba. Erre jó példa lehet, amikor a főcímet az alcímtől gondolatjellel választjuk el egymástól, így:

A kutya és a macska barátsága
– Értekezés az állatok viselkedéséről

Kötőszavak (és, de, ha, mert stb.)

A kötőszavak mondatokat, mondatrészeket kötnek össze, ezzel érzékeltetjük a köztük lévő kapcsolatot. Ezeket nem törjük le új sorba.

Ingyen kijavítom a nyomdába szánt anyagodat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük